Hivatalos: megvan, mikor jön a Samsung új csúcsmobilja, a Galaxy S10
Végre hivatalosan is tudni, mikor villantja meg a Samsung Galaxy-szériájú mobiljának legújabb darabját. Az időpont: február 20.
Végre hivatalosan is tudni, mikor villantja meg a Samsung Galaxy-szériájú mobiljának legújabb darabját. Az időpont: február 20.
Hála az egyik legnagyobb kiszivárogtatónak, közeli fotó is van már a Samsung Galaxy S szériájának következő darabjáról.
Egyelőre semmilyen hivatalos forrásból nem erősítették meg, de a megbízható információk közzétételéről ismert szivárogtatók már arról beszélnek, hogy a Galaxy S10 és S10+ készülékekben grafénalapú akkumulátor kerülhet.
Bedurrantja a rakétákat a Samsung az idei csúcsmobiljával, és az eddig megszokottak helyett ezúttal öt különböző verzióval áll majd elő a dél-koreai cég.
2019-ben 10-es jelzésű Samsung-csúcstelefonok érkeznek: az év második hónapjában a Galaxy S10-ek, majd a második félévben a Galaxy Note10. Egy ismert kiszivárogtató valamennyi jövő évi eszköz kijelzőméretét tudni véli.
A legújabb értesülés szerint nem a Galaxy S10 lesz a Samsung első olyan telefonja, amelynél az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alá kerül.
A jelek szerint megirigyelte az idei Pixel-telefonok fotós újítását a Samsung. Annyira, hogy a februárban érkező Galaxy S10-et is hasonló funkcióval szerelik fel.
Bár még messze a barcelonai MWC, ahol várhatóan bemutatja a Samsung a Galaxy S sorozat következő generációját, most úgy tűnik, van, aki már használ is egy Galaxy S10-et.
A legújabb hírek szerint a Samsung is csatlakozna a blockchain-világhoz, és elképzelhető, hogy ezt már a Galaxy S10-zel is bizonyítaná.
A hajlított kijelzőjű mobilok terén is első akart lenni a Samsung, de ez végül nem sikerült. Időközben pedig egy másik versenyt is elbuktak.
A Huawei Mate 20 Próját nem véletlenül nevezik a jelenleg kapható legjobb telefonnak. Ám úgy tűnik, a Samsung jövő évi újdonsága, a Galaxy S10 ezt is könnyedén lekörözi majd.
Nemcsak a RAM-ja, hanem a belső tárhelye is óriási lehet a jövő év elején érkező Samsung-csúcstelefonnak, a Galaxy S10-nek.
A korábbi híreknek megfelelően a Samsung bejelentette új lapkakészletét, az Exynos 9820-at, amely a jövő évi csúcstelefonokban mutathatja majd meg a tudását.
A dizájner Ben Geskin mindig elkészíti az ipar következő durranásainak szerinte várható formáját. A februárban érkező Galaxy S10 sem maradhatott ki a sorból.
Összesen 40 millió dollárt, átszámítva mintegy 11 milliárd forintot invesztál a Pokémon Gót fejlesztő Niantic cégbe a Samsung, hogy a jövőben minőségi mobiljátékokat készítsenek. A tervnek azonban kellemetlen végeredménye is lehet.
Lassan nem lesz olyan részlet, ami ne derülne ki a Samsung jövőre érkező csúcsmobiljáról.
Közeledik az az időszak, amikor személyzeti kérdések kerülnek előtérbe a Samsungnál. Úgy hírlik, megingott a mobilüzletág vezetőjének széke.
Február közepén mutathatja be a Samsung az új csúcsmobilját, amiből rögtön lesz majd négy különböző változat is.
Az a hír már régóta kering a neten, hogy a jövő évi Galaxy S-ből, azaz a Galaxy S10-ből háromféle változat is lesz. Most a legolcsóbbikról szivárogtak ki információk.
Nem volt túl nagy csinnadratta, a Twitteren tudatta a Samsung, hogy november 14-én új Exynos lapkakészlet érkezik.